A Magyar Nagyperjelség kitüntetést adott át Sao Tomé és Príncipe Brüsszeli Nagykövetének
 

A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége és az afrikai, kicsiny szigetekből álló ország, Sao Tomé és Príncipe Demokratikus Köztársaság között több mint egy évtizeddel ezelőtt nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolat létesült. A Lovagrendnek lehetősége nyílt arra, hogy az utóbbi időben nagy értékű orvosi felszerelésekkel, eszközökkel támogassa Sao Tomé egészségügyi ellátását. A meglévő kapcsolatok ezáltal is jelentősen erősödtek, szorosabbá váltak a személyek szintjén is, ami nagyban köszönhető Őexcellenciája Horacio da Fonseca Purvis úrnak, Sao Tomé és Príncipe Brüsszelben akkreditált Nagykövetének.

Több alkalommal ellátogatott Budapestre szolgálati és magán célból is, s egyre jobban megismerte Magyarországot és a Lovagrend magyar tagjait. Mostani látogatása Sir dr. Fodros István Sao Tomé és Príncipe Budapesti Tiszteletbeli Konzul vendégeként történt. Ugyanis Sir István, aki Lovagrendünk tagja és a Lovagi Állam külügyminiszter helyettese, a napokban ünnepelte 65. születésnapját, s erre az alkalomra sok, hozzá közel álló személyt hívott meg.

2008. november 1-én Sir dr. Fodros István hivatalos vacsorát adott a Nagykövet úr tiszteletére, amelyen H.G. Prof. Popper György és felesége is jelen volt. A találkozó nagyon jó, baráti hangulatban zajlott, hiszen a felek már ismerték egymást. A Rendi Állam Miniszterelnöke, Magyar Nagyperjel a Lovagrend nevében a Magyar Nagyperjelség Dicsőségért Érdemrend kitüntetést adta át Sir Horacionak, azért a jelentős munkáért, amivel hozzájárult országa és a Lovagrend közötti kapcsolatok fejlesztéséhez a diplomáciai és humanitárius tevékenység területén. A beszélgetés során nagy meglepetésként tudtuk meg, hogy a Nagykövet úr is Máltai Lovag. S óriási örömünkre szolgál, hogy a Rendünkkel szoros együttműködésben lévő Jeruzsálemi Szent János Ökumenikus Lovagrend tagját üdvözölhettük személyében. Az ajándékként átadott lovagi nyakkendőnket azonnal fel is kötötte, ebben állt mosolyogva a kamera elé.

Sir Dr István Fodros - Hon . Consul of Sao Tome in Hungary, Deputy Minister of MOFA KMFAP
Ambassador Horacio da Fonseca Purvis ? 1st Counsellor of Sao Tome and Principe in Bruxelles Prof. George Popper - KGC Lieutenant General of KMFAP, Prime Minister of the Government of KMFAP

Kedves Sir István!

Ezúttal is szívből gratulálunk születésnapod alkalmából! Jó egészséget kívánunk, s folytasd tovább az eddigi aktivitással és professzionizmussal újságírói-kiadói tevékenységedet a Diplomata Magazin és a Hekus c. lap élén.