Magyar bál Szirákon Sir Milesz Sándor Máltai lovag - nagytiszt szervezésében
 

2009. március 7-ére ízléses báli meghívót kaptak kézhez azon kevesek, akik hivatalosak voltak Sir Milesz Sándor lovag-nagytiszt által szervezett és finanszírozott 6. Magyar Bálra. A színhely, mint mindig, a Forever "Birodalom" és a Máltai Lovagrend központja, a történelmi múltú Sziráki Kastély volt, amelynek befogadóképessége korlátozott. Sir Alexander az idén is fantasztikus és nagyvonalú házigazda volt. Mindenből a legjobbat nyújtotta. A színvonalat emelte a hölgyek káprázatos öltözete, beleértve az FLP-s alkalmi "hostess-csapat" erre az alkalomra készült arany ruháit is, amelyben szórakoztak és foglalkoztak a vendégekkel a nagyszerű báli éjszakán.
   A freskókkal díszített barokk nagyteremben gyülekezett a vendégsereg, hogy meghallgassa a nyitóbeszédet. Sir Alexander és Lady Adrienne különleges, egymáshoz illő ruhája is a magyar jelleget reprezentálta, s a köszöntő is hangsúlyozta a bál hagyományos jellegét, közösségteremtő és összetartó szellemét.


  Majd következett a műsor. Egyik ámulatból a másikba estünk amikor megjelentek a közismert művészek. Ábel Anita konferálta be Sáfár Mónikát és Sasvári Sándort, akik gyönyörű dalokat adtak elő gazdag repertoárjukból. Még a vendégként megjelent Pataki Attilát is sikerült meglepni. Majd következett a nyitó keringő és más táncok, természetesen az Operettszínház táncosai előadásában. A vacsora menüjét is csak dicsérni lehet, amelyet hárfa zene tett nagyon hangulatossá. A nagyteremben sor került a bálkirálynő ás bálkirály megválasztására, akik igazi koronát és jogart kaptak, de úgy döntöttek, hogy aznap éjjel nem uralkodnak. Helyette tovább hallgattuk ismert musicalek dalait. Majd tánc következett, akinek ahhoz volt kedve. Éjfélkor nagyszabású tűzijátékban gyönyörködhettünk a hideg ellenére. Majd visszamentünk az étterembe, ahol a Rajkó zenekar zenészei és ismert operett énekesek vártak bennünket. S itt már elkezdődött a mulatság, hiszen olyan hangulatot teremtettek, hogy nehéz volt visszatartani a jókedvet. De ez is volt Sir Alexander célja, hogy a meghívott társaság minél jobban érezze magát, ismerkedjenek meg egymással és alakuljanak ki új kapcsolatok.
 
Kedves Sir Alexander! Köszönjük a felejthetetlen estét, nagyon magasra állítottad a mércét a nívós, elegáns és vidám Magyar Bál eseményével. Ez a kezdeményezés a Te ötleted volt hat évvel ezelőtt, s azóta a színvonal folytonosan emelkedő tendenciát követ a Te igényes személyiségednek köszönhetően. Gratulálunk!