Történetünk röviden
 

A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége (rövidített, angol nevén: Knights of Malta, Federation of the Autonomous Priories, KMFAP) története e gyökerekhez nyúlik vissza és nézetrendszere e hagyományokra épül. A lovagrend székhelye 1977 óta az Amerikai Egyesült Államokban van, hivatalos nyelve az angol, saját diplomata útlevéllel rendelkezik és harminc országban összesen 2500 tagja van. Ma terület nélküli állam, jogi személy, a nemzetközi jog alanya. Államformáját tekintve monarchia, amit a nagymester vagy a régens vezet. Mindkettőt élethosszig tartóan választják vagy, ha uralkodó ház tagja, akkor örökletes címen kinevezik. A lovagrendet jelenleg a portugál HMEH Prince José uralkodó herceg, nagymester, egyúttal a Lovagi Állam Elnöke vezet. (Elődje H.B. Dom Lorenzo nagymester volt, new york-i metropolita és főpátriárka.)

A nagymester / régens munkáját a 20 főből álló Miniszteri Kamara segíti, amely miniszterekből és államtitkárokból áll. A lovagrend jellegéből fakadóan a nagymesternek/régensnek van végső döntési joga bármely kérdésben. Őt illeti meg a dámák és a lovagok avatása, rangok és kitüntetések adományozása, a külügyminiszter javaslatára ő nevezi ki a nagyköveteket. A lovagrend az ősi hagyományokat követve nyelvi (langue) struktúrában építkezik: jelenleg négy nagyperjelség, két perjelség, továbbá számos kommandatúra és bailiwick működik szerte a világban. A lovagrend teljes jogú tagja a Szuverén Ciprusi Rend. 

(A lovagok Cipruson és Rodoszon is alapítottak rendet, ezek jogutódjairól van szó. A rodoszi ág ma a Sovereign Military Order of Malta, SMOM része.)

A történelmi megrázkódtatások, különösen pedig Málta szigetének elvesztése mély nyomokat hagytak a lovagrendben. A Napóleon elől menekülő lovagok egy része I. Pál orosz cárnál talált oltalomra, mások autonóm perjelségekbe szerveződtek. VII. Pius pápa 1803-ban Giovanni Battista Tommasit nevezte ki nagymesterré, akit nem fogadott el mindenki. Vita volt arról is, hogy a cár, mint ortodox vallású lehet-e nagymester. A lovagrend ezzel több ágra szakadt: az 1830-as években a Vatikán támogatásával megalapították a Sovereign Military Order of Malta -t (SMOM), amely ma is pápai intézményként működik és tagjai kizárólag római katolikus vallásúak lehetnek. Az autonóm perjelségek pedig létrehozták saját szövetségüket és ezzel megőrizték a rend szuverenitását. (A lovagrend alapkövetelménye a függetlenség. Ha egy rend más állam fennhatósága, befolyása alá kerül, elveszti szuverenitását.) 

 

A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége ilyen módon sikeresen megőrizte szuverenitását. Az SMOM-tól eltérően nem vallási alapon szerveződik, bár Ökumenikus Tanácsa révén jó kapcsolatot ápol a különböző felekezetekkel. A tagfelvétel során nem alkalmaz faji, vallási, nemi, vagy bármilyen egyéb megkülönböztetést, követelményrendszere ma is azonos az évszázadok során kialakult nézetrendszerrel. Fő küldetése változatlanul humanitárius jellegű: a betegek, elesettek, szegények ápolása és támogatása. Megőrizve ispotályos jellegét számos új területen indított olyan új programokat, amelyek illeszkednek a mai kor követelményeihez. A KMFAP tiszteletben tartja a máltai lovagrend vallási alapon szerveződő ágát, amely lényegében kilépett az eredeti rendből, amikor a Vatikán fennhatósága alatt, új néven pápai intézményt hozott létre.

A KMFAP és az SMOM viszonyával bírósági döntés is foglalkozik. 1954. február 6-án az Autonóm Perjelségek Szövetségének Nagytanácsa nagymesterré választotta a Svernik-Starolessve és a Bean-Toulouse kommandatúrák örökös parancsnokát, H.R. & I.H. Nicholas de Ligny-Luxembourg de Lascaris Ventimille herceget. Az olasz bíróság 1955. június 25-én hozott döntésében elismerte Nicholas de Ligny-Luxembourg de Lascaris Ventimille herceget Ciprus és Jeruzsálem királyi és császári hercegeként, e dinasztia valamennyi szuverén jogának örököseként és a jeruzsálemi Szent János, máltainak nevezett rend egyesült autonóm perjelségeinek "Jus Sanguinis, Magestatis et Honorum" Nagymestereként.

A bírósági döntés világos megkülönböztetést tesz a Szuverén Máltai Katonai Rend, a SMOM, és az Autonóm Perjelségek Szövetsége között, kimondva: "A Kardinálisok Bíróságának végül is az állt szándékában, hogy csak az új pápai intézménnyel kapcsolatosan hozzon határozatot, nem pedig az összes perjelség által képviselt ősi renddel kapcsolatosan, amelyek az említett határozatot követően úgy döntöttek, hogy lefolytatják új nagymesterük jelölését és 1954. február 6-án az említett méltóságra az ősi Ardennes-Lorena dinasztia sarját, Nicholas de Ligny-Luxembourg de Lascaris Ventimille herceget jelölték."

2002. december 7-én az olaszországi Bologna városában megrendezésre került lovagavatási ceremónia keretében His Beatitude Dom Lorenzo a Lovagrend Régense, Őexcellenciája Sir José Cosmelli úrnak, a Régens Általános Helyettesének a Nagy-nyakék lovagja címet adományozta és bejelentette, hogy unokatestvéri jogon kinevezi őt a Szuverén Ciprusi Rend és a Villedieu-i Szentháromság Nagyperjelség örökös utódjának. 2005. október 22-én, néhány évvel az előző Nagymester, Őeminenciája De Valich érsek-uralkodó herceg halálát követően, a magyarországi Gödöllői Királyi Kastélyban megrendezett avatási szertartáson Őeminenciáját His Beatitude Dom Lorenzo-t kikiáltották a Szövetség Nagymesterévé. 

 

Még ugyanazon a napon egy Magisztrátusi rendeletben kimondták az Interregnum időszakának befejeződését. Őeminenciája His Beatitude Dom Lorenzo O.S.B 2005. november 14-én szélütés következtében elhunyt a new yorki Saint Vincent kórházban. A Szövetség alkotmánya szerint 2006. február 12-én, az utódválasztási szándékkal összehívott és az összes tag által képviselt Nagy Tanácsi gyűlésen, amelyet Lisszabonban, Portugáliában tartottak - Őexcellenciája José Manuel Cosmelli gróf urat GCC, a Rendi Állam nagymesterének általános helyettesét egyhangú szavazással megválasztották His Beatitude Dom Lorenzo OSB utódjának, örökösének, aki a Lovagrend Régense lett. Az új Régens, Őeminenciája José Cosmelli gróf KGC, a 2006. február 20-án kiadott 01/06-os Magisztrátusi rendeletében kinevezte Őexcellenciája Popper György grófot GCKM a Lovagrend Régensének általános helyettesévé. Mindketten hatalmas munkával láttak neki, hogy átszervezzék a Rendi Állam kormányát és korszerűsítsék a Szuverén Lovagrend felépítését, szerkezetét. Ugyanazon a napon a 01A/06 Magisztrátusi rendeletében Őeminenciája, a Régens megújította a Szuverén Ciprusi Rendet (tagjai a Kard és Csend Lovagjaiként is ismertek), amely a Szövetség egyik teljes jogú, autonóm tagja. Az így helyreállított Rend, visszakapta az eredetileg reá háruló történelmi feladatait, kötelességeit, amellyel a mai korban sikeresen járulhat hozzá a világ biztonságának erősödéséhez, teljesítve ezzel a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Lovagrend (közismert nevén Máltai Lovagrend) történelmi múltú katonai hivatását, funkcióját. Ezután a Régens a Szuverén Ciprusi Rend Ügyvezető Nagykancellár címét adományozta Öexcellenciája Popper György grófnak, a Régens általános helyettesének, és átadta a tisztséget jelképező Grand Collar - t, azaz a Nagy Nyakéket. (A címmel együtt jár a His Grace - Őkegyelmessége megszólítás is.) 

 

2006. szeptember 16. - án, Magyarországon a Régens kinevezte az új alapítású Ökumenikus Tanács első tagjait, akik a Tanácson belül a különféle vallásokat képviselik: a Római Katolikus vallást, a Keresztény Protestáns vallást, a Zsidó Hitet és az Örök Élet Egyháza által összefogott kisebb vallásokat. Nemrég a muzulmán vallás képviselője is az Ökumenikus Tanács tagja lett.

2007. november 15-én, a Nagy Tanács újabb ülésére került sor Budapesten. A hatályos jogrendnek megfelelően összehívták a Nagy Tanács összes tagját. Az ülésen a tagok 93%-a képviseltette magát, s a Nagy Tanács úgy határozott, hogy összevonják a Nagy Tanácsot és a Magiszteri Tanácsot és így megalakítják a Nagy Magiszteri Tanácsot ugyanazzal a széles hatáskörrel, amivel az előző Nagy Tanács is rendelkezett.

His Grace Popper György gróf, altábornagy javaslatának megfelelően a Nagy Tanács tagjai értékelték a Lovagi Állam kormánya elmúlt kétévi eredményeit, és egyhangúan, taps kíséretében Őeminenciáját a Régens Jose grófot a Lovagrend Nagymesterévé választották a 2006. február 12-i utódválasztó tanácsülés határozata értelmében. (A Máltai Lovagrend Nagymestere uralkodó hercegi cím viselésére jogosult.) 

 

A Szövetség Alkotmányozó levelét, amelyet utoljára 1994-ben módosítottak, a Lovagrend vezetősége felülvizsgálta, aktualizálta, elvégezte a szükséges változtatásokat és folyamatosan kiegészíti az új rendelkezésekkel.

A Szuverén Máltai Lovagrend és a Lovagi Állam növekvő presztízse és hitelessége, aktív humanitárius tevékenysége a világ különböző térségeiben, a társadalmi fejlődés és a kultúra területén nyújtott jelentős támogatása által, továbbá tagjainak értékes egészségügyi és életmentő munkája eredményeképpen jelentős kapcsolatokat alakított ki több tekintélyes Lovagrenddel, szervezettel, intézménnyel. Ilyen hivatalos kapcsolat jött létre a nemzetközi státuszú Pro Concordatia Populorum Renddel, a Szuverén Bene Merenti renddel és más történelmi és szakmai lovagrendekkel. 
Kölcsönös elismerési és egyesülési megállapodás aláírására került sor a spanyolországi központú Ökumenikus Szent János Lovagrenddel. 

 

A KMFAP tevékenységében a közép-kelet európai történelmi átalakulás nyomán új fejezet kezdődött. Lehetőség nyílt arra, hogy a Lovagrend ezekben az országokban is tevékenykedjen. Erre egyre növekvő igény is van, hiszen a piacgazdaságra való áttéréssel szinte egy időben megjelent a szegénység, a munkanélküliség és a hajléktalanok súlyos problémája. 
A KMFAP most jelentős erőfeszítéseket tesz európai és ázsiai kapcsolatainak a fejlesztésére és kapcsolatokat keres a jelentősebb nemzetközi szervezetekkel is, alapvetően megőrizve afrikai jelenlétét, diplomáciai vagy konzuli kapcsolatokkal rendelkezik Angola, Kongó, Guinea-Bissau, Sao Tomé és Principe, Gambia, Közép Afrikai Köztársaság és Sierra Leone államokkal, valamint Ázsiában, Kelet Timor - ral. A Lovagrend programját a kor követelményeihez igazította: a történelmileg kialakult ispotályos és katonai funkciók mellett a karitatív munka és mai a korszerű gyógyítás nagyon fontos szerepet kapott. S olyan világméretű kérdésekkel is foglalkozik, mint a nemzetközi terrorizmus és a kábítószer elleni küzdelem, a katasztrófa-elhárítás, a harcművészetek oktatása, vagy éppen a humanitárius közvetítő szerep. A Szuverén Máltai Lovagrend Femeraid International néven nemzetközi segélyszolgálatot működtet. A közelmúltban a szepszis kutatására nemzetközi orvosi szervezetet hozott létre, amelynek központja Angolában van. A lovagi állam egyeteme, a Pro Deo State University számos nagyhírű, akkreditált egyetemmel újította meg kapcsolatait, vagy kötött együttműködési megállapodást, s a világ több országában szervezett speciális képzéseket és szakmai tanfolyamokat elsősorban a diplomácia és az elsősegélynyújtás területén. 

További információ:

www.kmfap.net (angol nyelven)

Készült: 2010. augusztus