Vereb Vitéz napja
 

A Ciprusi Gárda a Vereb Vitéz Napján

2009. augusztus 15-én a Velencei tó melletti községben Vereben dr. Molnos Levente, az IBSSA főállatorvosa, a Ordo Hungariae nagykereszt lovagja felkérésére a Ciprusi Gárda is képviseltette magát a Vereb Vitéz Napja elnevezésű kétnapos hagyományőrző programsorozaton.

A rendezvénynek nevet adó Vereb Vitéz sírja, emlékhelye a falu felső végén dr. Molnos Levente lovagtársunk házától mintegy 500 méterre található. 1853-ban találtak rá a lovával együtt eltemetett, s a honfoglalók első generációjához tartozó vitéz maradványaira.

Lovagkori bemutató

Lovasaink tehetségét jelzi, hogy a nyári és őszi szezonban minden hétvégére felkérésünk van különböző helyi vagy országos rendezvényeken – lovas bemutatókon való szereplésre. Az augusztus 15-i hétvégén is három rendezvényre kellett lovasokat biztosítanunk – nyilatkozta Sir Kertész Ferenc a lovas gárda parancsnoka –, de a verebi rendezvény több okból is elsőbbséget élvezett.

Csikós bemutató

Egyrészt a hagyományteremtő program szellemisége közel állt hozzánk, másrészt a rendezvénysorozat szervezésében három verebi illetőségű lovagtársunk is jelentős szerepet vállalt, így Dáma Kurcz Mária – Vereb polgármestere, Lovag dr. Molnos Levente és Lovag Kertai Gábor, míg a megrendezésre került főzőverseny zsűrijét társrendünk, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend mesterei vállalták, természetes tehát, hogy a Gárda is rendelkezésre állt lehetőség szerint.

A zsűri Németh József, Madarász Sándor, Wenzelné Vígh Maya és Lovag Galovtsik Erik

Lecsókóstolás

Az eseményt meglátogatta Prof. Popper György a Szuverén Ciprusi Rend ügyvezető nagykancellárja és felesége Lady Anna is.

Lovag Kertai Gábort a főzőverseny zsűrije szólítja,

mint a tájjellegű ételek kategóriájának 3. helyezettjét

A főzőversenyen egyébként a Ciprusi Gárda csapata ezüstérmet szerzett az üstben főzött honfoglalás kori ételével: a tönkölybúzával habart „áldossal”, azaz áldozati húsból készült raguval.

Sir Kertész Ferenc és Kertész Krisztina a Ciprusi Gárda üstjénél