Év végi üzenet a Máltai Lovagrend (KMFAP) tagjainak
 
Tisztelt Dámák és Lovagok!
Tisztelt IBSSA tagok!
Partner szervezeteink tisztelt tagjai!
Kedves Barátaim!

Közeledik a 2009-es esztendő vége és ilyenkor szokás áttekinteni az év során történt eseményeket, szövetségeink megtett útját, eredményeit és jelenlegi helyzetét, hogy minél pontosabban kijelölhessük feladatainkat a következő évre.

2009. év a globális gazdasági válság éve volt, amely a világ egyetlen szegletét sem kerülte el, és sajnos – úgy tűnik – még nincs vége. Az egyébként is nehéz helyzetet tovább rontotta a világ számos országában a politikai megosztottság, a választási kampányok által felfokozott bizonytalanság érzete.

Növekszik a munkanélküliség, a szegények még szegényebbé válnak, a középrétegek lassan felélik tartalékaikat és csúsznak lefelé, s közben egyre jobban elhatalmasodik a korrupció világszerte.

Alig van a világnak olyan országa, amely elmondhatja magáról, hogy lakosságának kielégítő szociális biztonságot és ellátást tud nyújtani.

A nyomor, az elkeseredés, a kilátástalanság sokakat sodor az alkalmi bűnözők táborába. S a döntéshozók és befolyásos emberek nem veszik tudomásul, hogy a profi bűnözők jól szervezett köreinek nagymértékben kedvez a korrupció, a társadalmi bizonytalanság. Világszerte könnyen kihasználhatják a politika által befolyásolt rendőrséget, ügyészséget és bíróságot.

Mindezek globális méretekben és lokálisan is hozzájárulnak a bűnözés növekedéséhez, ami egyre növekvő feladatokat ró nemcsak a hivatásos rendvédelmi szervezetekre, hanem a civil biztonsági szféra minden területén tevékenykedőkre is. Ám a gazdasági válság miatt e fontos feladatok ellátására egyre szűkösebb anyagi eszköz biztosítható.

Ebben a rendkívüli helyzetben egyetlen jó megoldás kínálkozik: a lehető legszélesebb összefogás és együttműködés a hivatásos rendvédelmi szervezetek és a civil biztonsági szervezetek és vállalkozások között. Sőt egyre erőteljesebben kell törekedni arra, hogy felkészítsük és bevonjuk a lakosságot is a bűnmegelőzési munkába.

Ez kiemelt feladatokat ró az IBSSA, IPA, IAPA (Polgárőr Szövetség) nemzetközi szervezetekre, a Nemzetőrségre, a rendvédelmi, biztonsági szervezetekre és alapítványokra, amelyek a bűnözés, a terrorizmus, a kábítószer ellen jöttek létre. Mivel a helyzet nagyon súlyos és okkal elkeserítő, s a megoldásra váró feladat óriási, így felkérem a Máltai Lovagrend, a Ciprusi Lovagrend, a Magyar Rend, a Szent György Rend, a Szent Lázár Rend és más társult lovagrendek tagjait, hogy minden lehetséges eszközzel támogassák ezt a rendvédelmi tevékenységet. S ahogy eddig is tettétek, továbbra se feledkezzetek meg a rászorulók támogatásáról, hiszen valamennyien látjuk a helyzet negatív következményeit a világon: a növekvő hajléktalanságot, az éhezést, a nélkülözés és a betegségek felnőtt és gyermek áldozatainak növekvő számát.

Mi, komoly civil és szakmai szervezetek vezetői felelősek vagyunk azért, hogy az általunk irányított szervezetek tervszerűen, szervezetten és nagyon hatékonyan dolgozzanak. Az elképzelhető legszorosabb együttműködésben fejtsék ki tevékenységüket. Törekedjenek arra, hogy ismereteiket, képességeiket, munkájukat minél jobban összehangolva segítsék egymást a közösen kitűzött célok elérése érdekében. Jól tudjuk, hogy a XXI. században csak a jó csapatmunka és együttműködés hozhat eredményeket. Büszke vagyok arra a nagyszerű csapatra, akik a Máltai Lovagrendben, a Ciprusi Lovagrendben, illetve az IBSSA - ban évek óta segítik e szervezetek építését. Minden eddigi eredményt közös munkával értünk el. Nagyon köszönöm eddigi eredményes és lelkiismeretes munkátokat! A jövőben is számítok rátok, hiszen a jelenlegi helyzetben nagy szükség van önzetlen segítségetekre! Bízom benne, hogy egyre több új, aktív taggal erősödhetnek szervezeteink, mert jól látható, hogy sokasodnak a feladataink!

Meggyőződésem, hogy a “PARTNERSÉG” program meghozza a kívánt eredményt!

Ezen gondolatok jegyében kívánok mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, Kellemes Hanuka ünnepet! Kívánom, hogy a 2010-es év még sokkal eredményesebb legyen szervezeteink és tagjaink számára! Legyen erőnk, egészségünk és elszántságunk úgy dolgozni, ahogy ezt elvárja tőlünk humanista értékrendünk!

Nagyon Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánok!

Sir Popper György

a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend (KMFAP) Nagymester helyettese,

az IBSSA elnöke