Gyermeküdültetés Fadd-Domboriban a Máltai Lovagrend égisze alatt
 

A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége humanitárius tevékenységében évek óta fontos helyet foglal el a Fadd-Domboriban szervezett rendszeres gyermeküdültetés.

A nagyon jelentős költségekkel járó tervek megvalósítását Sir Ferger János nagyvonalú anyagi segítsége – amely a csoportok tartózkodásának teljes költségére kiterjed – és Sir Király Csaba kitűnő szervezőmunkája tette most is lehetővé, az elmúlt évekhez hasonlóan.

Idén két csoport vakációzott a Tolna megyei üdülőhelyen lévő Zenit Klub Motelben.

Az első csoport résztvevői 38 Gyuláról érkezett gyermek és nevelőik voltak, akik 2010. július hónapban töltöttek el egy hetet lovagjaink vendégeiként. Kényelmes szállást, napi háromszori étkezést és programokat biztosítottunk a gyermekek számára. A közel 40 fokos melegben nagyon élvezték a fürdőzés, a napozás, a játék örömét, emellett kirándulni is elvitték őket a szervezők: a Sárköz látnivalóinak megtekintésére.

A második gyermekcsoport tagjai a Nyírségből érkeztek, súlyos árvíz- és viharkárokat szenvedett családokból. A 38 fő gyermek és kísérőik is júliusban töltöttek el egy hetet Fadd-Domboriban. A szállás és teljes ellátás mellett helyi programokat és kirándulásokat szerveztünk az üdülésük idejére. Nagy élmény volt számukra az egynapos kirándulás a Balatonhoz, Siófokra, amelynek teljes költségét (50.000 Ft) siófoki lovagtársunk, Sir Heves István fedezte. Egy másik kirándulás keretében elutaztak Pécsre, Mohácsra és a Sárközbe. Ennek a költségét a gyermekek lakóhelye szerinti Kistérségi Alapítvány finanszírozta.

(Az üdültetést megelőzően jelentős anyagi segítségben részesítette Lovagrendünk Nyírbátor város lakóit az árvíz és vihar okozta károk enyhítése céljából.)

Hálás köszönetet mondunk Lovagtársainknak az önzetlen támogatásért és segítségért, s nagyon örülünk, hogy aktivitásuk hosszú évek óta lankadatlan erővel folytatódik a nemes célok érdekében. A jövőben is számítunk Rátok!

Köszönőlevél és fénykép a nyírségi csoport vezetőitől: