Felhívás minden Máltai Lovagnak (KMFAP) adománygyűjtésre
 

Kedves Lovagtársaink,

Alig múlt el a pusztító árvíz, máris újabb csapás érte embertársainkat, amelyre eddig sem az országban sem a régióban még nem volt példa. Nagyon sok ember vált szinte földönfutóvá, akiket megfosztottak az élethez szükséges alapvető feltételektől.

Kérünk Benneteket, csatlakozzatok a Forever Living Products (FLP), a CBA és a Máltai Lovagrend által közösen szervezett segély adományok gyűjtéséhez. Sir Alexander Milesz és Sir Dániel Sándor lovagtársaink nagyon gyorsan reagáltak a szörnyű katasztrófára, s ők kezdeményezték ezt a humanitárius akciót. 

Az első szállítmányunk már 2010. október 6.-án megérkezett a vörösiszappal elárasztott területre, s tartalmát azonnal a szétosztottuk a lakosok között. Kollégáink az alábbi listával tértek haza, amelyből kiderül, hogy a katasztrófa elszenvedőinek az alábbi termékekre van sürgősen szükségük. Nagyon gyorsan összegyűlt a második kamiont megtöltő segélyszállítmány, amely október 8-án pénteken indult el, de természetesen továbbra is folyamatosan várjuk az adományokat a XVIII. ker Nefelejcs utcai FLP raktárba, vagy az FLP vidéki raktáraiba, amelyek címét kérésre rendelkezésre bocsátjuk.

  • liszt
  • cukor
  • búzadara
  • májkrém
  • száraztészta
  • konzerv
  • tartós tej
  • rizs
  • étolaj
  • tekercs wc papír
  • papír zsebkendő
  • édesség citromlé (nagyon fontos a házak takarításához)
  • ecet (nagyon fontos a házak takarításához)
  • Tisztítószerek
  • Tisztálkodószerek
  • Pelenka,
  • Egészségügyi betét
  • Vödör, rongy, lapát, söprű, talicska, gumikesztyű, szemüveg, arcmaszk, overál.
  • Törülközők az orvosi ügyeletre.
  • Ásványvíz (most jelenleg van, de az folyamatosan fog kelleni)
  • Ruhanemű, (felnőtt, gyermek), ágynemű

Amíg a vörösiszap sújtotta településeken szükség van segítségre, addig folyamatosan szállítjuk az adományokat a helyszínre. Nagyon számítunk segítségetekre és köszönjük együttműködéseteket. Az adományokat várjuk a Forever Living Products Magyarország Kft. XVIII.ker Nefelejcs u. 9-11 szám alatti telephelyén.

Kapcsolattartó: Huszti Bernadett 06/70-436-4212

Felhívjuk továbbá a társrendek és Lovagrendünkkel együttműködő szervezetek tagjait, hogy csatlakozzanak akciónkhoz.

A Máltai Lovagrend (KMFAP) Magyar Nagyperjelsége nevében:

Sir Alexander Milesz,
Sir Dániel Sándor,
Sir Popper György