A Máltai Lovagrend (KMFAP) orvosi segítsége az angolai gyermekek részére
 

A Máltai Lovagrend (KMFAP) orvosi segítsége az angolai gyermekek részére

2010. december 11. – 12. között került sor a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (KMFAP) Angolai Nagykövetsége, valamint az MPLA (az angolai kormánypárt) Luanda tartományi szervezete első közösen szervezett akciójára – amelyet több héten keresztül hasonlóak követnek majd. Az akcióprogram célja, hogy minél több gyermeket vizsgáljunk ki és részesítsünk szakorvosi kezelésben, amennyiben szükséges.

A "Barátságos Mosoly" névre keresztelt egészségügyi akció kiterjedt szájápolási ismeretekre a gyermekek részére, interaktív módon, s különösen a gyermekek orvosi vizsgálatára, hogy kiderüljenek az esetleges betegségek, vagy más egészségügyi problémák. A vizsgálatok végén minden gyermek ebédcsomagot kapott a szervezőktől.

 

A felhívásra az anyukák gyermekeikkel együtt már kora reggeltől kezdve gyülekeztek az általános iskola és a Femeraid Angola mobil felfújható Kórháza körül.

 

Angolai nagykövetségünk erőforrásaival, vizsgálati és gyógyító eszközeivel és a Femeraid helyi egységünk csapatával vett részt az akcióban.
A KMFAP / FEMERAID csapatot 14 fő alkotta, élén a Lovagrend luandai nagykövetével, köztük 3 orvos, 1 ápoló, 2 pszichológus, 1 laboratóriumi technikus, 1 gyógytornász és 4 logisztikai szakember, akiknek 4 terepjáró és a mobil felfújható Kórház teljes berendezéssel állt rendelkezésre.
Az MPLA párt csapata 4 főből állt, beleértve 3 orvost.
 

 

A fontossági sorrend figyelembevételével az első körben 91 gyermek került kiválasztásra, hogy számos orvosi vizsgálatban részesüljenek. Mind a 91 gyerek átesett tuberkulózis vizsgálaton; és 86 főt teszteltek a Hepatitis B ellen, 18 gyermeknél vizsgálták a maláriát, 11 fő esetében a szalmonellát és 9 gyermeknél történt vizeletvizsgálat.

 

6 gyermek került kórházba és 36 gyerek részesült helyi kezelésben és kapott gyógyszereket Luandai Nagykövetségünk finanszírozásában: antibiotikumokat, továbbá száj-, szem- és hörgő-betegségek gyógyítására alkalmas gyógyszereket és lázcsillapítókat.)

 

AZ ORVOSI VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI ÉS STATISZTIKÁK

Megállapított betegségek és egészségügyi problémák, és az érintett gyermekek száma:

Alultápláltság – 24
Fejfájás – 3
Testen lévő gennyes pattanások és furunkulusok – 3
Kiszáradás – 4
Bőrgyulladás – 8
Vérszegénység – 7
Láz szindróma – 32
Fertőző férgek – 2
Hepatitis B – 18
Légúti fertőzés – 14
Ideggyengeség – 1
Légzési zavarok – 1
Középfülgyulladás – 1
Malária – 12
Nyaki csomók – 1
Kólika – 4
Akut hasmenés – 14
Kötőhártya-gyulladás – 2
Köhögés – 23 Hányás – 5
Sebek – 2
Tífusz – 6
Bél paraziták – 7
Vesebaj – 1
Tuberkulózis – 1
Orrfolyás – 14
Sérv – 1

2010 decemberében és 2011. január hónapban még további hasonló egészségügyi akciókat szervez a KMFAP Angolai Femeraid szervezete és az MPLA.