Végső búcsú Sir Dr. Csengery Attila, Máltai lovagtól
 

Elég volt egy pillanat, hogy ránk szakadjon a megrendítő hír, a rettenetes valóság: Sir Dr. Csengery Attila Máltai lovag nincs többé, az örök hazába költözött!

Bár tudtuk, hogy súlyos beteg, hirtelen halála mégis nagyon megrendítő. Minden beszélgetésünk alkalmával reménykedtünk abban, hogy órási akaratával és lelki erejével le tudja győzni a betegséget, s hogy az orvostudomány talán most is felül tud kerekedni az alattomos kóron. S mikor a gyógykezelések hatásai már-már javulást jeleztek, egyszer csak minden összeomlott, visszafordíthatatlanná vált!
Sir Attila igazi lovagként viselkedett ebben az embert próbáló helyzetben is, elszántan küzdött a betegséggel, a reá mért megpróbáltatásokkal. Mindenki mellette állt: szerető családja, gyermekei, unokái, s élete párja, hitvese Ilona asszony, akik teljes erejükkel, figyelmükkel, szeretetükkel támogatták, segítették Sir Attilát ebben az emberfeletti küzdelemben.

Sir Csengery Attila kitűnő orvos volt, a Kecskeméti Honvédkórház Főigazgató-főorvosa, kiváló szakmai vezetője. Nagyszerű családfő, férj, apa, nagyapa, őszinte barát, korrekt és megbízható partner, igaz ember és példamutató lovag… A sort tovább folytathatnánk, de mindezt most egy csapásra elvesztettük, s hiányát érezni fogjuk!

Drága Sir Attila!

A kegyetlen sors kényszere miatt búcsút kell vennünk Tőled, de biztosak vagyunk benne, hogy továbbra is érzékeled gondolatainkat!
Most minden lovagtestvéred szívét a bánat, a gyász hatja át, s nagyon nehéz szavakba önteni szívünk fájdalmát.
Távozásoddal szegényebbek lettünk itt a földön, de általad egy igaz szószólóval gyarapodtunk a Mindenhatónál, mert Te biztosan ott vagy! Emlékedet megőrizzük, s lelkünkben örökre velünk maradsz. Nagyszerű személyed és humánus életed szolgáljon példaképül az orvosi szakma és a lovagok számára egyaránt. Kísérjen Isten áldása és adjon Neked örök nyugalmat.

Requiescat in Pace!