Megállapodás a Femeraid International és az IBSSA között
 

2011. szeptember 18.-19 között Budapesten, a Hotel President káprázatos kilátást nyújtó különtermében találkoztak a Femeraid International - az Elsősegélynyújtó és Katasztrófaelhárító Szervezetek Nemzetközi Szövetsége - képviselői a világ számos országából.

A találkozón részt vett Őeminenciája Prince Jose Cosmelli, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége Nagymestere, a Femeraid International elnöke.

Az eseményről kiadott kommunikéből ( Országos Sajtószolgálat ) az alábbiakban kiderül, hogy az ülésen két fontos döntés született: 

- Hivatalosan megalakult az európai szervezet, a Femeraid Europe, amelynek irányító testületében az európai országokból résztvevő szervezetek vezetői alelnöki pozícióba kerültek. A Felügyelő Bizottság elnöke Prof. Popper György lett.

- Prof Popper György és Prince José Cosmelli együttműködési megállapodást írtak alá az IBSSA és Femeraid International között, amelynek értelmében a jövőben a katasztrófák helyszínén a biztonsági feladatok ellátásába aktívan bekapcsolódnak a világ 110 országában jelenlévő IBSSA - hoz tartozó biztonsági cégek és szakemberek.

A tanácskozáson résztvevő nemzetközi biztonsági szakemberek nagy érdeklődéssel tekintették meg Közép - Európa legbiztonságosabb szállodáját, a "5 - star Security" minősítést kapott President Hotelt, majd jelen voltak az IBSSA speciális nemzetközi biztonsági továbbképző tanfolyama, a "SEC - tember" ünnepélyes megnyitóján az Adyligeti Rendészeti Továbbképző Intézetben.

A méltán népszerű és rangos speciális képzést 10. alkalommal rendezi meg az IBSSA, amely iránt ezúttal is nagy nemzetközi érdeklődés mutatkozott.