A Máltai Lovagrend (KMFAP) zászlói a Budapesti Zászlómúzeumban
 

2012. október 1-jén ünnepelte Nigéria függetlenné válásának 52. évfordulóját. Ebből az alkalomból fotókiállítás nyílt a Zászlómúzeumban az afrikai országról. A színvonalas fotókon keresztül a látogatók megismerhetik az ország gyönyörű tájait, s az ott élő emberek mindennapi életét, szokásait, hagyományait.

 

A kiállítás megnyitóján részt vett Őexc. Eddy S. Onuoha, a Nigériai Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete, Zentai Oszkár a Józsefvárosi Önkormányzat Humán-szolgáltatási Bizottságának elnöke, és Balogh Sándor az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) Vezetőség elnöke.

A Zászlómúzeum megálmodója, alapítója és tulajdonos-igazgatója, Balogh László mondott köszöntő beszédet, s ezután a fotókiállítás szervezője, Omotunde Komolafe, a Kijiji Africa elnöke, pörgős kongával előadott egzotikus zenével szórakoztatta a vendégeket.

Számos nagykövetség és Afrika-barát szervezet képviselője is megjelent az ünnepélyes eseményen. A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségét (KMFAP) H.G. Prof. Popper György, a Nagymester általános helyettese képviselte, aki ezen alkalommal adta át a KMFAP zászlóinak kollekcióját a múzeumnak, amivel tovább gazdagodott a már 6000 db-os zászló és címergyűjtemény.

 

 

A Zászlómúzeum rendszeresen fogad be időszakos kiállításokat, amelyek célja a Föld országainak és népeinek bemutatása, hozzájárulva a különböző kultúrák megismeréséhez és elfogadásához.

2012. október 29.