A Máltai Lovagrend (KMFAP) 22. nemzetközi avatási ceremóniája Chateau Béla – Szlovákia 2014. május 17. szombat - MÁSODIK NAP
 
A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (KMFAP) 22. avatási ceremóniája

2014. május 16-17.
Chateau Bela – Szlovákia

2. nap
A Máltai és Ciprusi lovagjelöltek avatásának napja


Szentmise a Chateau Bela kastély kápolnájában

Hagyományosan a Lovagavatási Ceremóniát mindig megelőzi a katolikus szertartás szerinti szentmise, jóllehet a mi Máltai Lovagrendünk többvallású rend, de ezen a misén rendszerint a lovagok és jelöltek vallási hovatartozástól függetlenül nagy számban jelennek meg. Jelezve ezzel is a hit, az egymás megértése és a tolerancia fontosságát.

   

A 22. nemzetközi avatási ceremónia


Kora reggeltől izgatott hangulat uralkodott a kastély termeiben, ami érthető, hiszen ez az avatás napja. Mindenütt elegáns ruhába öltözött hölgyeket és szmokingot viselő urakat lehetett látni. Majd a szigorú protokoll és a lovagoknál több száz éve érvényben lévő növekvő hierarchia szerint felsorakoztak a jelöltek, a lovagok és dámák, illetve a Rend tisztségviselői.
Az avatási ceremónia helyszíne, az Orangerie, teljes lovagi pompában várta a résztvevőket és a vendégeket. A rendi zászlók, a nemzetköziség szellemében az országok zászlói mellett a főhelyen a trónus várta a Rend Nagymesterét, két oldalán pedig a Magyar és a Szlovák Nagyperjel foglaltak helyet. A harsona megszólalása után angol nyelven – ez a többnemzetiségű Lovagrend hivatalos nyelve – elhangzott az üdvözlés, majd a bevonulási zene lassú ütemére megkezdődött az ünnepélyes bevonulás, Sir Stangl Péter ceremóniamester vezetésével. Először a jelöltek foglalták el névre szóló helyeiket az első sorokban, utánuk a lovagok és dámák, valamint a társrendek vezetői és képviselői vonultak be:
  • Sir Nagy János, a Római Sas Rend magyarországi helytartója
  • Szent György, a Mártír Lovagrend – H.E. Hon. Ltg. Chev. Tadeusz Kaczor, Nagymester és H.E. Pawel Michalak, a Rend Lengyel Nagyperjele
  • International Saint Lazarus Hospitaller Order – H.E. Peter Lednar, Szlovákia Nagyperjele, Zlate Moravce polgármestere és Dáma Vincze Viktória a Rend Magyar Nagyperjelsége képviseletében
  • Sir Schleining Andrej, Máltai Lovag-nagytiszt, a Pro Concordatia Populorum Nagykancellárja
  • Szügyi György úr, a Pro Concordatia Populorum Lovagrend Magyarországi Nagyprefektusa
  • a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend képviseletében Jánó Árpád kormányzó
  • a KMFAP Szövetségbe tartozó Ordo Hungariae képviseletében: Lovag Vikartóczki Gusztáv, Lovag Bárány János és Lovag Lovas Zoltán

   

  


A Rend tisztségviselői érkeztek a terembe:

  • Rev. Father Róbert Horváth – a Magisztrátusi Tanács tagja
  • Sir Monsignore Ladislaus Szakál – Pápai Káplán, a Rend Magisztrátusi káplánja
  • H.E. Sir Sasa Vujko, Máltai Lovagparancsnok, Szerbia Bailiff-je
  • H.E. Sir Bogdan Vukosavljevic, Nyugat-Balkán Priorja
  • H.E. Sir Alexander Czellárik, Máltai Lovagparancsnok, Szlovákia Nagyperjele
  • H.E. Sir Nuno Cosmelli, Máltai Nagykereszt lovagja, Angola Nagyperjele
  • H.E. Sir András Niklós, Máltai Lovag-nagytiszt, a Rend Miniszterelnöki Kabinet Államtitkára
  • H.E. Sir Róbert Bodor, a Rend Belügyminiszter-helyettese
  • H.E. Sir Halit Erol, a Rend Ispotályos Ügyek miniszterhelyettese
  • H.E. Sir Julio Quaresma, Máltai Nagykereszt lovagja, a Rend Nagykövete
  • H.E. Sir Peter Lednár, a Rend Humanitárius Ügyek Minisztere
  • H.E. Sir Fritz Wendland, Sportminiszter
  • H.G. George Popper, a KMFAP Nagymesterének általános helyettese, Rendi Miniszterelnök, Magyar Nagyperjel; kísérte Sir Czapáry-Martincsevics András, Máltai Lovag-nagytiszt
  • H.M.E.H. Prince José, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége Nagymestere és hitvese Princess Isabel; kísérte Sir Reindl László, Ciprusi lovag, a Magisztrátusi Gárda tagja

         


A KMFAP avatási kardját Sir Szakács István – Máltai lovag, a Szuverén Ciprusi Rend Avatási kardját pedig Sir Pipicz Zsolt – Ciprusi lovag, a Magisztrátusi Gárda Személyvédelmi Egységének parancsnoka hozta.

   

A zászlók a nemzeti himnuszok hangjára vonultak be:
Szlovákia Nemzeti Zászlaját Lovag Takács Ottó, az Ordo Hungariae lovagja, a Magyar Nemzeti Zászlót pedig Lovag Kotlár Attila, a Magisztrátusi Gárda tagja, az Ordo Hungariae Lovagtisztje hozta.
Felcsendült a Máltai Lovagrend himnusza és bevonult a KMFAP Rendi zászló, amelyet Sir Csonka János, Máltai lovag, valamint a Szuverén Ciprusi Rend, más néven a Kard és Csend Lovagjainak zászlaja, amelyet Sir Tulipán Miklós, Ciprusi lovag hozott.

Az ünnepi eseményen az alábbi országok képviselték magukat: Portugália, Angola, Németország, Kazahsztán, Törökország, Olaszország, Hollandia, Macedónia, Cseh Köztársaság, Montenegró, Szerbia, Szlovénia, São Tomé and Principe, Ausztria, Oroszország, Lengyelország, Kína, USA, Szlovákia és Magyarország.

A Nagymester a szokásokhoz híven először a vendégekhez intézett beszédet.

Nagyon fontos a ceremónia zenei háttere, amelyet most is Lady Ágh Lívia (Cseh Köztársaság) a Prágai Operaház világhírű szopránja, továbbá első alkalommal Kristó Zsófia fuvolaművész és Rendes Péter gitárművész (Magyarország) biztosították Gounod, Puccini, Dvořák, Bach, Schubert, Sosztakovics, Leonard Cohen, Mozart zenéiből színvonalasan összeállított műsorral, az avatás részei között.

A Rend hagyományát követtük, amikor az avatás előtt megemlékeztünk azokról, akik már nem lehetnek közöttünk, az utolsó avatás óta eltávozottakról:

  • Sir Pintér József (Magyarország), a Nagykereszt lovagja, a Rend Innovációért felelős minisztere
  • Sir Frank Philipoom (Hollandia), Máltai Lovagparancsnok, a Szuverén Ciprusi Lovagrend lovagja, a FEMERAID International Hollandia Unit parancsnoka
  • Sir Jankovich Róbert Maximillian, szerzeteslovag (Magyarország)
  • Sir Sasvári Árpád máltai lovag, (Magyarország)
  • Sir Antar Helme édesanyja


Azokért a lovagtársakért is szólt az Ave Maria és az ima, akik betegségük miatt maradtak távol:

  • Sir Lazarovits Ernő (aki június 27–én tölti 90. életévét)
  • Lady Teresa Costa Macedo
  • Lady Török Erzsébet
  • Sir Paulo Pires édesapja
  • Monsignore Fabio Fabbri, aki levélben küldött üzenetet és jókívánságokat a lovagtársaknak


Ekkor jelentették be azt a nagy megtiszteltetést jelentő hírt, hogy Őszentsége Ferenc pápa pápai áldásban részesítette a Máltai Lovagrend (KMFAP) Nagymesterét, H.M.E.H. Prince José Cosmelli herceget.

A megemlékezés után kitüntetések átadására került sor:
1. H.E. Tadeusz Kaczor, a Szent György, a Mártír Lovagrend Nagymestere a Rend Nagykeresztjével tüntette ki H.M.E.H. Prince Josét, a Máltai Lovagrend (KMFAP) Nagymesterét
2. H.E. Tadeusz Kaczor, a Szent György, a Mártír Lovagrend Nagymestere, a Szuverén Ciprusi Lovagrend Nagykeresztjét kapta
3. Sir Kertész-Bakos Ferencnek, a Pro Deo State University Dékánjának az Egyetem rubinnal ékesített arany pecsétgyűrűjét adományozták
4. H.E. Pawel Michalak úrnak, a Szent György, a Mártír Lovagrend Lengyelországi Nagypriorjának, a KMFAP Humanitárius Érdemérem Arany fokozatát adták át
5. Sir Nuno Cosmelli, Villedieu Nagypriorja, a FEMERAID International Humanitárius Munkáért Érdemérem Arany fokozatát kapta
6. Sir Bánó Istvánnak a KMFAP Érdemérem arany fokozatát adták át

      



Ezután hangzott el a Nagymester posztulánsokhoz intézett beszéde.

Majd a lovagi szimbólumok megáldása következett, amelyet Monsignore Ladislaus, Sir Szakál László pápai káplán, Magisztrátusi káplán végzett, valamennyi vallás és egyház nevében, segédkezett Sir Róbert atya.

Az avatás előtt hallhattuk Puccini: Tosca imáját, Lady Ágh Lívia előadásában, s ez az ihletett ária mindig segít a lovagjelölteknek az avatásra való ráhangolódásban.

A jelöltek egyenként járultak a Nagymester elé és a Máltai keresztes térdeplőn részesültek az avatás aktusában. A Lovagrend sokvallású jellegéből adódóan a keresztény jelöltek a Szent Bibliára, a muzulmán vallású jelöltek a Koránra esküdtek az avatás során.
A Nagymester által feltett kérdésekre adott igenlő válasz értelmében megtörtént az egyik legrégebb óta létező hagyomány a lovagi életben: az avatási karddal való hármas érintés.
A nyakkereszt felkötését kísérő mondatok: „Viseld Rendünk keresztjét, egész életedben, mint az igaz szeretet, az erős hit és a jótékonyság jelképét és szolgáljon neked pajzsul is, mely védelmez és üdvözít.”
A lovagi palást vállra terítését kísérő mondat: „Válladra terítem ezt a köpenyt, a Rend testvériségének jelképét, viseld büszkeséggel lovagtársaid között és óvjon minden bajtól!”
A Nagymester úr így szólt az új lovaghoz: „Töltsön el öröm és büszkeség, mert a Szent János Lovagrend Lovagja lettél és tudja meg mindenki a neved mostantól Sir / Lady…. , Emelkedj fel és fogadd lovagtestvéri ölelésemet.”

               


Majd a Szuverén Ciprusi Rend, amely a KMFAP Szövetség része, új tagjainak avatása következett. A Kard és Csend lovagjainak maroknyi csoportja annak idején a ciprusi király mellett látta el a testőrség szerepét, védelmezték az uralkodót. Ugyanolyan megtiszteltetés e Rend tagjának lenni, mint Máltai lovagnak, a ceremónia menetében nincs is különbség, csak a jelképek között vannak eltérések.

  

 

17 máltai lovag és dáma, illetve 3 ciprusi lovag került felavatásra.

A Rend tagjainak átlagon felüli teljesítményét a vezetőség előléptetésekkel jutalmazza, illetve az új kinevezések bejelentésére is ekkor került sor, a Nagymester döntése értelmében.

       



A zenei zárószám: Leonard Cohen: Halleluja és Dvorák: Rusalka c. operából – Dal a holdhoz.

A ceremónia a gratulációkkal véget ért, de az új lovagok számára csak most kezdődött az igazi munka, lovagi esküjük szellemében segíteni a rászorulókon, csatlakozva a rend humanitárius tevékenységéhez, minél aktívabb részt vállalni benne.

 


A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége - KMFAP és a Szuverén Ciprusi Rend vezetői nevében köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik bármilyen formában segítik a Rend működését és hozzájárulnak a közel ezer éves Jeruzsálemi Szent János Lovagrend / Máltai Lovagrend - KMFAP hírnevének és tekintélyének öregbítéséhez. Fogadják megkülönböztetett köszönetünket mindazon dáma- és lovagtársaink, akik a 22. lovagavatás előkészítésében és lebonyolításában részt vettek és sikeréhez nagyban hozzájárultak.

A kivonulási zene hangjaira megkezdődött az ünnepélyes kivonulás, amely az avatási ceremónia végét jelentette. S következett a fotózás, amellyel megpróbáljuk megőrizni a múló pillanat emlékét, a kastély parkjában, ahol ragyogó napsütés várta a résztvevőket.

    

Gyors uzsonna elfogyasztása után indultunk vissza Budapestre, mert a nagyszabású Lovag- és Testőrbál helyszíne már ott volt, a Marriott Hotelben.


18. Lovag- és Testőrbál


19.30-kor elkezdődött a 18. Lovag- és Testőrbál – a budapesti Hotel Marriott Báltermében.
Gyönyörű estélyi ruhákba öltözve jelentek meg a Lovagok és Dámák, valamint az IBSSA (International Bodyguard and Security Services Association) tagjai párjukkal, családjuk kíséretében a Marriott Hotel Bálterme bejáratánál, ahol az üdvözlő italokon kívül a Smile Orchestra ajándéka, a Green Box projekt fogadta az érkezőket. A Budapest hátterű képek elkészítése után kívánság szerinti e-mail címre továbbíthatóak voltak a képek. Köszönet a nagyvonalú gesztusért.
Az elhelyezkedés után a díszvendégeket köszöntöttük. Őexc. Liseth Pena asszonyt, Angola budapesti nagykövetét és kísérőjét, aki a főasztalnál foglalt helyet, megtisztelve az Angolából érkezett nagyszámú és magas rangú vendégek csoportját. Ezután az újonnan felavatott lovagok és dámák részére a lovagi diplomák, az eskü és a lovagrendi igazolványok átadására került sor. Itt nyújtotta át H.G. Popper György Gönczi Gábor és Csikós Balázs, média és zenei sztárok részére az IBSSA tiszteletbeli tagsági oklevelet és igazolványt is.
Lady Hevesi Anna lenyűgöző balettprodukciója követte a protokoll eseményeket, a Hattyú halála címmel. Majd a szokásos rendet kicsit megváltoztatva az est elején tolták be a Művész Kávéház által készített különleges Lovagi tortát, rajta a lovagrendek címereivel, amellyel ezúttal Sir Alexander Milesz, a Ciprusi Rend Európai Nagykancellárja cégét, a Forever Living Co. (FLP) és annak 17. évfordulóját köszöntöttük.
A gazdag kínálatú büfé vacsorát követően Lui (Sir Túri Lajos) nagyszerű műsorát hallhatták a vendégek.
S ezután kezdett el játszani a nagyon várt Smile Orchestra és Gönczi Gábor igazi show műsorral szórakoztatta a vendégeket, kirobbanó hangulatot teremtve a táncparketten. Dáma Csonka Zsuzsanna Lauretta áriájával köszöntötte Sir Halit Erol partnerét, születésnapja alkalmából.
De más attrakciók is rendelkezésre álltak: szivarklub a csodálatos panorámájú teraszon, koktélbár és a legnagyobb sikert a beöltözéses régimódi fotózkodás aratta. A titkos vágyak, hogy mi szeretnék lenni, beteljesülését láthattuk az elkészült nagyon vicces fotókon, szép emlékként magukkal vitték a vendégek hazájukba, abba a 20 országba, ahonnan a résztvevők eljöttek az eseményekben rendkívül gazdag kétnapos avatási ceremóniára.

     



Hajnali 3-ig táncoltak, szórakoztak a vendégek. Nagyszerű este, nagyszerű bál volt, amelynek sikerében minden közreműködőnek meghatározó része és szerepe volt.

2014. június 3.