Dr. Szüllő Géza díj átadása Komarnoban (Szlovákia) a Szuverén Máltai Lovagrend (KMFAP) részvételével
 

IV. Béla király 750 évvel ezelőtt adta ki Komárom számára a városi jogokat biztosító oklevelét, s a Duna két partján fekvő város az idén ezt az évfordulót ünnepli.

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) központjában rendezett díjátadó ünnepség Wass Albert: Üzenet haza című versével kezdődött Dóczé Bálint Jonatán előadásában.

A szavalat után Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke köszöntőjében elmondta: „Minden embernek, minden közösségnek és minden kornak szüksége van példaképekre.

A példakép az az ember, akire felnéznek, akit elismernek, és akinek a munkássága a jelenben és a jövőben is képes inspirálni másokat. Így szülnek a példaképek példaképeket. Az MKDSZ – a 2005. április 5-én Komáromban, a felvidéki országos magyar szervezetek képviselői által aláírt ún. Komáromi Nyilatkozatban vállaltakhoz hűen – mára már egyedüliként ragaszkodva, április 5-én, a Nemzeti Emlékezés Napján emlékezik meg a kitelepítések áldozatairól. Ezen a napon adjuk át a Dr. Szüllő Géza díjat azoknak a felvidéki magyaroknak, akik a keresztény tanítás szellemében a felvidéki magyarság lelki és szellemi gyarapodásáért folytatták és folytatják nemzetépítő munkájukat.”

A bizottság döntése alapján 2015-ben az elismerést Grendel Lajos Kossuth díjas író, Havasi Péter újságíró, publicista, és PhDr. Mázik István költő, népművelő kapta. A díjazottak laudációját követően került sor az elismerés átadására, amely Darázs Rozália ógyallai szobrászművész Szüllő Gézát ábrázoló alkotásának kicsinyített változata (a szobor életnagyságú eredetije – Darázs Rozália alkotása – Ipolynyéken (Vinica / Szlovákia) található, amelyet Fehér Csaba, Sárközi János, illetve a Szüllő Géza Polgári Társulás állíttatott 2007-ben).

   

   

Fehér Csaba zárszavában kiemelte: „ A díjjal a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Grendel Lajos, Havasi Péter és PhDr. Mázik István személyében idén is három felvidéki magyar értékteremtő munkássága előtt tiszteleg. Kívánom, hogy Isten áldásával még sokáig szolgálják erőben és egészségben a felvidéki magyarságot. Kívánom, hogy munkásságuk példájával a jelenben és a jövőben is sokakat tudjanak ösztönözni.”

Az ünnepségen a hozzátartozókon, barátokon kívül részt vettek a tavalyi díjazottak Lady dr. Czellárik Mária és dr. Batrnák Sándor is. Jelenlétével megtisztelte az ünnepséget H.G. Prof. Popper György, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (KMFAP) magyar nagyperjele, a Nagymester általános helyettese, a Rendi Állam miniszterelnöke és Sir Dr. Czellárik Sándor, a Rend szlovákiai nagyperjele.

   

A díjátadót követően a megemlékezés résztvevői megkoszorúzták az 1945 és 1948 között kitelepítettek komáromi emlékművét.

   

   

2015. április 15.