A Máltai Lovagrend (KMFAP) és az IBSSA közös klubnapja, kicsit másképp
 

 2016. november 8-án (az USA új elnökének választási napján) rendhagyó klubtalálkozóra került sor, amelynek a Budapesti Kereskedelmi Kamara székháza adott otthont.

A rendezvény apropóját az adta, hogy 2017. február elején az IBSSA szervezésében magas szintű nemzetközi konferenciák és képzések lebonyolítására kerül sor Floridában, ahogy ez már jó ideje ismert az IBSSA honlapjáról. Az előrejelzéseink és az eddigi érdeklődés alapján nagy részvétellel számolunk.

A Floridai Kereskedelmi Kamara elnöke, Peter Harris úr és más magas rangú képviselői, továbbá Andrássy Miklós, a Kamara magyarországi képviselője, nagyon informatív prezentáció keretében mutatták be a floridai cégalapítás, ingatlanvásárlás és az amerikai letelepedés lehetőségeit, előnyös feltételeit a résztvevők számára, s osztottak ki Floridát, a Sunshine State (Napfény Állam) és annak vonzó idegenforgalmi látványosságait bemutató kiadványokat a megjelenteknek.

 

 

Az előadásokat a résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták, majd a klubnap kötetlen beszélgetéssel és megvendégeléssel folytatódott. Ez alkalommal került sor az új IBSSA tagok köszöntésére és bemutatására is.

   

2016. november 15.