A Máltai Lovagrend (KMFAP) és az IBSSA közös Évzáró klubnapja Szentendrén – 2019
 
2019. december 11-én Szentendrén, a város karácsonyi díszbe öltöztetett főterén, a Korona Étteremben került sor erre a nagyszerű eseményre, amelyen részt vettek a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend (KMFAP) magyar lovagjai és dámái, az IBSSA tagjai és több biztonsági szervezet képviselői, valamint Németországból, Hollandiából, Ausztriából, Oroszországból, Olaszországból, Szerbiából és Ukrajnából is érkeztek IBSSA képviselők. A mintegy 100 vendég nagyon kellemes és baráti hangulatú estét töltött együtt.



H.G. Prof. Popper György, a KMFAP Nagymesterének Általános Helyettese, Magyar Nagyperjel, az IBSSA elnöke röviden beszámolt a november elején Máltán, a Mediterranean Conference Centre (eredetileg Sacra Infermeria) La Valette Hallban tartott lovagavatási ceremóniáról, valamint az IBSSA alapításának 25. évfordulóját ünneplő nagyszabású IBSSA Kongresszusról és a 7. „Partnership for Security” nemzetközi konferenciáról a Grand Hotel Excelsiorban és azt követő kitüntetés átadási ünnepségről, amelyet a hagyomány szerint ezúttal is Lovag és Testőr Bál követett. Majd ismertette a 2020. évre tervezett legfontosabb eseményeket.

Ez alkalommal került sor két új IBSSA tag bemutatására és köszöntésére: Kocsis István Artur, valamint Mikhail Vladimir, a Ruszkij Mir szervezet közép-európai képviselője személyében. Az IBSSA diplomát és tagsági igazolványt közösen adta át az IBSSA elnöke és Miklósi Károly, az IBSSA magyar szekció társelnöke.



Galovtsik Erik, az International Order of Knights of Security (röviden: Order of Security) főtitkára és Prof. Popper György Order of Security Nagykereszt kitüntetést nyújtott át két személy részére:
- Radovan Bajra úrnak (Szerbia), a Németországban végrehajtott életmentő akciójáért, amelyről a német sajtó is beszámolt
- Mácsik János 6. Danos karate mesternek, a többéves IBSSA tevékenysége és kiemelkedő karate oktatói munkája elismeréseként



Dr. Appel György úr ezúttal is külföldi utazással (két személyre szól) jutalmazta az IBSSA főhadiszállás munkatársait: Macsári Erikát és Pozmann Viktóriát.

Dr. Hossó Zoltán, a Nemzetközi Polgárőr Szervezet (IAPA) elnöke “Partnership for Security” tollakkal lepte meg a jelenlévőket.

Az Európai Szivar Szövetség (ECF) jelenlévő vezetői és tagjai örömmel hódoltak szenvedélyüknek a világ legjobb szivarjaival.



Szeretnénk köszönetünket kifejezni Sir Elek István úrnak, a KMFAP Államminiszterének, aki nem tudott erre az alkalomra Rómából Magyarországra érkezni, de nagyvonalú anyagi támogatása lehetővé tette az évzáró rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Sir Augustin Cernic, máltai lovag, a Korona Étterem tulajdonosa anyagi áldozatot is vállalva, az est házigazdájaként nagyvonalú vendéglátásban részesítette a résztvevőket, akiket gazdag büfévacsora, ízletes étel és ital specialitások vártak.

Az ünnepi hangulatú est sikeréhez jelentős mértékben hozzájárult Sir Tánczos Szilveszter, ciprusi lovagtársunk is, aki biztosította a szükséges hangtechnikát, a gyönyörű teremdekorációt és az általa folyamatosan támogatott Szabó József zongoraművész játékát.



A jelenlévők örömmel fotózkodtak az IBSSA hírességeivel: Fekete Lászlóval, Magyarország legerősebb emberével, Radovan Bajra-val, Szerbia erős emberével és a Németországból erre az alkalomra érkezett Winfried Raithellel, akit a nemzetközi filmvilágban úgy ismernek, mint „Winnie, a kaszkadőrkirály”. A 13-szoros nehézsúlyú kick box világbajnok készítette fel a világhírű Kevin Costnert, az emblematikus „Több mint testőr” című film főszereplőjét, és nem mellékesen ő maga is szerepelt a filmben.



Örülünk, hogy az idei eseményt is nagyra értékelték a résztvevők, amely hozzájárult a Lovagrend és az IBSSA tagjai közösségének erősítéséhez. 

Boldog karácsonyt és nagyon sikeres új évet kívánunk mindenkinek!


2019. december 16.