A Szövetség I-II. rész
 

I.

Kétségtelen, hogy a Gerard atya kivételes élete által inspirált igazi önfeláldozás, valamint a Raymond du Puy által megszerzett nemzetközi befolyás és presztízs voltak a fő meghatározói annak a ténynek, hogy Lengyelország királya már 1170-ben engedélyezte egy kórházzal és kápolnával rendelkező johannita kommandatúra létrehozását.

A mindenkori lengyel király védelme alatt más kommandatúrák jöttek létre olyan különböző helyeken, mint például Svernik-Starolessve (a Montmorency de Ligny-Luxemburg család birtoka), Ostrog (az Ostrogski család birtoka), stb., amelyek 1310 után a Lengyel Perjelséggé váltak.

1609-ben Janusz Ostrogski herceg, az ő nevét viselő kommandatúra tulajdonosa és örökös Parancsnoka, a Ruridik dinasztia utolsó sarja, hatalmas birtokát erre az autonóm perjelségre és örökös kommandatúrára hagyományozta.

1711-ben I. Stanislaus király és Raymond Perellos Nagymester megállapodást írt alá, amely megerősítette a lengyelországi autonóm perjelség létét. Ez a perjelség azzal az egyedüli sajátossággal rendelkezett, hogy a Parancsnokok és a Lovagok számára nem írták elő a nőtlenséget, és hogy az idegenek ebben a perjelségben a Rend "suo jure" Lovagjaiként nyerhettek befogadást.

Lengyelország megszállása és területének ezt követő felszabdalása következtében a perjelség birtokainak nagy része orosz ellenőrzés alá került. A Rend jogainak visszaszerzése érdekében tárgyalások kezdődtek Nagy Katalin cárnő és a Rend Minisztere, Julius Renatus Litta Tartományfőnök között.

A szentpétervári Polgári Bíróság az 1899. december 17-én hozott ítéletében elismerte a Jeruzsálemi Szent Jánosról elnevezett, Máltainak mondott Lovagrend Svernik-Starolessve kommandatúrájának örökös jogait, H.R. & I.H. Nicholas de Ligny-Luxemburg herceg, a Ligny-Luxemburg ház utolsó sarjának személyében.

II.

1797 januárjában, a Rend Oroszországban a Szentpétervárott I. Pál cár és Emmanuel de Rohan de Polduc Nagymester által aláírt egyezmény alapján került elismerésre. Az egyezmény feltételeit 1797 augusztusában, de Rohan Nagymester utódja, Ferdinand von Hompesch atya ratifikálta, aki a cárra a Rend Védelmezője címet ruházta. 1797 decemberében a cár ünnepélyes ceremónia keretében fogadta el ezt az új méltóságot.

A soha meg nem szűnt Lengyel Autonóm Perjelség képviselői a hasonló helyzetben lévő többi perjelség és örökös kommandatúra képviselőivel együtt 1908-ban az Amerikai Egyesült Államokban gyűltek össze, és az Örökös Parancsnokok jelenlétében úgy határoztak, hogy megszervezik az autonóm perjelségek gyűlését. A gyűléseket 1908-ban és 1911-ben tartották meg, és ennek eredményeként az amerikai jognak megfelelően bejegyzésre került az Autonóm Perjelségek és Örökös Kommandatúrák Világuniója.

1954. február 6-án az Autonóm Perjelségek Uniójának Nagytanácsa Nagymesterévé választotta a Svernik-Starolessve és a Bean-Toulouse kommandatúrák Örökös Parancsnokát, H.R. & I.H. Nicholas de Ligny-Luxemburg de Lascaris Ventimille herceget.

Egy, a bírósághoz intézett beadvány alapján az Olasz Bíróság 1955. június 25-én Rómában hozott határozatában elismerte H.R.& I.H. Nicholas de Ligny-Luxemburg de Lascaris Ventimille herceget Ciprus és Jeruzsálem királyi és császári hercegeként, a Jeruzsálemi Királyság alapítójának, az Ardennes dinasztiának főnökeként, az említett dinasztia valamennyi szuverén jogának örököseként és a Jeruzsálemi Szent Jánosról elnevezett, máltainak mondott Rend Egyesült Autonóm Perjelségeinek és Örökös Kommandatúráinak "Jus Sanguinis, Magestatis et Honorum" Protektor Nagymestereként, a dinasztia valamennyi jogával, beleértve a Rend lovagi címének adományozására, illetve az adományozás jogának delegálására irányuló jogot is, az illető személyeket megillető más címek használatának korlátozása nélkül.

Az Olasz Bíróság 1955. június 25-i határozata világos megkülönböztetést tesz a Szuverén Máltai Katonai Rend, az úgynevezett SMOM, és az Autonóm Perjelségek Világuniója között, kimondva:

"A Kardinálisok Bíróságának végül is az állt szándékában, hogy csak az új Pápai Intézménnyel kapcsolatosan hozzon határozatot, nem pedig az összes Perjelség által képviselt ősi Renddel kapcsolatosan, amelyek az említett határozatot követően úgy döntöttek, hogy lefolytatják új Nagymesterük jelölését, és 1954. február 6-án az említett méltóságra az ősi Ardennes-Lorena dinasztia sarját, Nicholas de Ligny-Luxemburg de Lascaris Ventimille herceget jelölték."

[Az Olasz Bíróságnak a Kardinálisok Bíróságára tett hivatkozása az 1953. január 24-i határozatra vonatkozik, amely a La Gazetta Ufficiale del Vaticano (Acta Apostolicae Sedis n.15.) 1953. november 30-i számában jelent meg, és amely a következőket állapítja meg a SMOM-mal kapcsolatban:

a) Hogy a Rend (SMOM) által a nemzetközi jog alanyaként élvezett jogkör és előjogok nem felelnek meg a szó teljes értelmében vett szuverén államot megillető komplex jogkörnek és előjogoknak.
b) Hogy a Rend (SMOM) egy, a Szentszék által jóváhagyott vallási rend.
c) Hogy a Jeruzsálemi Rend (SMOM) a Szentszéknek van alárendelve, és különösen a "Sacra Congregazione dei Relogiosi"-nak, és hogy a Rend jelvényeinek viselői a Rendtől, és következésképpen a Szentszéktől függenek.]