
2011. május 14-én tartotta első avatási ceremóniáját Szlovákiában a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (KMFAP) a Chateau Béla nagytermében. Itt avatta a Nagymester a Szuverén Ciprusi Rend lovagjává az egyetlen posztulánst, a szlovák Ján Culka dandártábornokot, aki a Ciprusi Rend Nagykancellárja, H.G. George Popper és Lady Mária Czellárikova ajánlása alapján került a jelöltek közé. A Ciprusi lovagokat a „Kard és Csend lovagjai”-ként ismerik a világon, akik a Szent János Rend katonai szárnyához tartoztak, amelynek tagjaiból került ki a ciprusi királyok testőrsége is. Ez a Rend fogadta tagjai közé a fiatal, de óriási szakmai múlttal rendelkező Ján Culka urat, aki a 2000-ben megalapított Komplexná Záchranná Služba Slovenska Gabčíkovo – a Bősi Mentő és Katasztrófaelhárító Központ Szlovákiában – vezérigazgatója és parancsnoka.
A szervezet több mint 200 fős magasan képzett személyzettel és hatalmas méretű, korszerű technikát képviselő gépparkkal rendelkezik. Ebbe kaptak betekintést a Máltai Lovagrend vezetői és tagjai az avatás előtti szemlén, amelyre felsorakozott a szolgálat járműveinek, eszközeinek és személyzetének egy része. A látványos bemutatkozás parancsnoki jelentéssel kezdődött és mindenkit lenyűgözött a szervezet színvonalas technikai felkészültsége. Ezt fokozta az a tekintélyes adatsor, amelyet Culka tábornok és a szervezet életrajzából megtudhattunk. A külföldről érkezett felkérések száma is jelentős:
A természet viselkedése gyakran kifürkészhetetlen és befolyásolhatatlan, s Culka tábornok jó ideje figyelemmel kíséri a folyamatokat. Már 2000-ben arra a döbbenetes megállapításra jutott, hogy 1975 óta a katasztrófák száma ötszörösére nőtt a világon és a katasztrófák okozta súlyos anyagi veszteség a világ által megtermelt évi GDP egynegyedét teszi ki.
Ján Culka dandártábornok a felsorolt humanitárius tevékenységéért 51 magas szintű kitüntetésben és elismerésben részesült Szlovákia és a világ más országai által. Ezeket több szlovákiai minisztériumtól és önkormányzattól, továbbá Srí Lanka, Pakisztán, Irán, Csehország, Magyarország, Románia és Ukrajna állami és közigazgatási szerveitől kapta. Elismerésben részesült a Közép Európai Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Szenátustól is.
Az általa biztosított segítségnyújtás listája tartalmazza azokat az érdemeket, amelyek alapján a Nagymester Ciprusi lovaggá ütötte Jan Culka tábornokot, s ettől az időtől Sir Jan a Ciprusi lovagok elit csoportjához tartozik, amelynek létszáma a történelem során soha nem haladta meg a száz főt.
A Sir Jan által sikeresen működtett szervezet, amelynek központja Gabcikovo / Bős, a „Komplexná Centralná Zahranná Sluzba” része lett a Máltai Lovagrend Szövetsége (KMFAP) humanitárius szervezetének, a FEMERAID International-nak, s Sir Jan Culka létrehozta a FEMERAID International – Slovakia szervezetet.







